Megtört a jég: karnyújtásnyira lehetünk attól, hogy normalizálódjon a viszonyunk Németországgal

„Elindult egy olyan egészséges dialógus a két ország között, amire már évek óta nem volt példa” – emlékeztetett Magyar Levente.

Meg fogja várni a 2013. évi költségvetés elfogadását az IMF és az EU, ezért decemberben lehet újabb fejlemény a jelenlegi tárgyalási szakaszban – mondta Varga Mihály.
A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió meg fogja várni a 2013. évi költségvetés elfogadását, s ezt követően, decemberben lehet újabb fejlemény a jelenlegi tárgyalási szakaszban – mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.
A magyar tárgyalódelegáció vezetője egyben elmondta: kicsi a valószínűsége annak, hogy idén hitelmegállapodás szülessen. Mint mondta, az, hogy 2013-ban „hogyan alakul a helyzet”, az nemcsak a magyar kormány gazdaságpolitikai intézkedéseitől függ, hanem attól is, hogy az euróövezetben milyen döntések születnek, milyen helyzet fog kialakulni.